2012. június 26., kedd

Ékszertartó

Sziasztok!
Úgy gondoltam kisegítem kicsit az én kis barátnőmet, aki a nyári szünettel foglalatoskodik és teszek fel valamit az oldalra. Az új ötletemet egyik ismerősömnél szereztem, aki polisztirol táblára erősítette fel a fülbevalóit. Én ezt továbbfejlesztettem. A polisztirol táblát bevontam némi szalvétával és anyaggal (egy virágcsokorról szedtem le) és kidíszítettem még hálóval (ami szintén virágcsokrot díszített előzőleg). Majd kidíszítettem még rózsával is, de utólag rájöttem, hogy a hálónak nagyobb hasznát veszem szüzen, ha nincs rajta semmi, így oda is fülbevalót aggathatok kedvemre.

Ugyanilyen technikát alkalmaztam a nyakláncaimra, amelyek egy falécen voltak felaggatva. A fára ugyanolyan szalvétát ragasztottam. Ilyen lett az eredmény.

És a kis fülbevalóimra, melyeket nem tudtam a polisztirol táblára aggatni kiszemeltem egy dobozkát, amit szintén szalvétával vontam be.

Kartötőim:

Összhatás:

A húgom is igényelt tőlem egy polisztirol táblácskát. Neki masnival dobtam fel.

D.

2012. június 24., vasárnap

Nyár

A múlt héten megkezdődött a nyári szünet, így biztosan kicsit szórványosabban fog felkerülni frissítés a blogra. Köszi a megértést.

The summer holiday has already started. I want to apologise that I will be late with updating the blog. Thanks for understanding. :)

2012. június 5., kedd

Ruha

Sziasztok!
Ismét itt :) Volt egy nagyon szép ruhám, fekete-fehér csíkos. Csak sajnos mint minden ruha, ez is egy idő után mosást igényelt, tehát kimostam. Csak egy baj volt vele, hogy a fekete engedett, és megfogta a fehér ruhát. A képen nem annyira látni, de szinte szürkének tűnt az a rész, ahol fehérnek kellett volna lennie.

Tehát úgy döntöttem, veszek ruhafestéket és befestem az egész ruhát feketére. Vettem még csipkét és szalagot, amit az öv részhez gondoltam ki.

A festék bekeverése egyszerű. Minden egyes festékhez más eljárás ajánlott. Az én esetemben a festéket először 1/4 l forró vízben kellett feloldani, majd beleönteni 7-10 l langyos vízbe (fazékba), majd hozzá kellett adnom 10 leveses-kanál sót.

Ezután beledobtam a ruhát a fazékba és főztem-főztem-főztem.


20 percig kellett főznöm, és kevergetnem. Amikor kiszedtem, teljesen elégedett voltam a teljesítményemmel, mert a ruha totál fekete lett. A vízről ne is beszéljünk.

Csak egy baj volt. Ahogy a ruha száradt, úgy lehetett rajta látni, hogy a festék nem éppen festette be feketére az egész ruhát, és láthatók rajta a csíkok. Ekkor kezdtem bosszankodni miatta.

Dehát aztán végülis nem törődtem vele: végrehajtottam eredeti szándékommat. Csipkét rá és kész. Bár, meg kell hagyni, mivel látni rajta a csíkokat, talán nem ez a mintázatú csipke illik hozzá a legjobban, de mivel még nem volt időm másfajtát venni, ez van.

Ezt a ruhát viseltem a húgom ballagásán és azóta már egy esküvőn is. És milyen jó, hogy volt hozzá pont megfelelő cipő, amit szintén én csináltam, a táskáról nem is beszélve (amit nem látni a képen).

D.

Fodrászverseny

Sziasztok!
Engedjétek meg, hogy eldicsekedjek egy eseménnyel, mely több mint egy hónapja történt. Az öcsém elsőéves fodrász, és benevezett egy versenyre a komáromi napok keretén belül. A feladat: "Az álomesküvő" és menyasszonyi frizurát kellett készítenie. És ki más lehetett volna alkalmasabb modell, mint Én :D

És akkor íme a képek: hogyan is készült a hajam. Előtte meg kell jegyezni, hogy nem kevés időmet/időnket ette meg az előkészület. Volt, hogy egész délelőttöm/délutánom ráment arra, hogy gyakorolhasson. Nem beszélve arról, hogy naponta csak kétszer, maximum háromszor csinálhatta meg a hajam, mert utána nem lehetett vele dolgozni, annyira hajlakkos volt. Elég sokszor kellett hajat mosnom ez miatt.
Ezek a fényképek már a versenyen készültek. Egy óra volt elkészíteni az álomfrizurát.

És miután letelt az egy óra - meg kell jegyeznem, hogy sikerült pontosan beleférnünk (voltak olyanok, akik már fél óra után készek lettek), így nézett ki a hajkölteményem.

És itt látható a többi modell - fodrász - az iskolából. Őszintén szólva - mindennemű pártoskodástól távol állva - az én frizurám tetszett a legjobban :)

És hát látható a végeredmény. 11 versenyző közül voltak ott diákok, akik harmadikosok (végzősök) a szakmájukban, s nem értek el helyezést. Csak egyetlen egy fiú versenyző volt, az öcsém személyében. Az első hely az övé lett :)

Nagy köszönet illeti a mesternőjét (és persze a modellt :P), mert felkészítette az öcsémet és még egy elsős diáklányt a versenyre (ő második helyezést ért el).

Csak így tovább, D. :)