2012. január 28., szombat

Fülbevalók

Sziasztok!
Megint én, J.-nek már herótja lesz tőlem, hogy megint én töltök fel dolgokat, de most sikerült kettő fülbevalót kiviteleznem, és meg szerettem volna osztani veletek.






Ezt a pirosat a húgomnak csináltam. Nagyon egyszerű. Szükségünk van fülbevaló-kapocsra, két nagyobb gyöngyre, és ha szeretnénk, akkor még ilyen (úgy hívom, hogy "virág"-okra is), amelyek közé a gyöngyöt teszem.





Ez pedig az egyik barátnőmnek készült. Szükség volt hozzá szintén két darab fülbevaló-kapocsra, két azonos hosszússágú láncra, amire aztán kis drótok segítségével rögzítettem oda a gyöngyöket.

Sok sikert: D.

2012. január 22., vasárnap

Danbo készítése / How to make Danbo





Tudjátok-e vajon, mi vagy ki az a Danbo? Nem? Hát, akkor segítek: kartondobozból készült kis cuki figura. Danbo neve Danboard, csak rövidítik. Ő egy japán animációs sorozat (Yotsuba&!) szereplője, csakúgy mint annak idején Pokemon és társai voltak. Egyik epizódban az egyik főszereplő barátja játszásból beöltözik kartondonozba és robottá válik a napra. De csak akkor mozog, ha a "mellkasán" lévő kis kivágáson az emberek pénzt dobálnak be. A nap végén elmegy haza...
Elkészíteni eléggé nehéz, de én találtam egy kicsit könnyebb módszert.

Do you know who or what is Danbo? No? Then let me help you: it´s a cute little figure made from cardboard. Danbo is the short for Danboard. He´s a japanese anime character (Yotsuba&!), just like Pokemoon and co. :) In one episode the hero´s friend dresses in cardboard and becomes a robot for that day. But he will move only if someone puts money into the opening on his chest. And at the end of the day he goes home...
It´s pretty hard to make it but I´ve found an easier way. 





Csak átrajzolod egy papírra, vagy simán kinyomtatod, kinyírod és összeragasztod. Ilyen lesz belőle:

You just have to re-draw it onto a paper or just print it, cut it out and glue it together. It will look like this:




Sok sikert! :D

Ajándék táska készítése

Sziasztok!
Íme, felteszek néhány kis képet, hogyan lehet készíteni ajándéktáskákat.





Ezt a kék táskát egy borosüveg-táskából készítettem. Mivel nagyon nagy volt, kivágtam a közepét, majd a tetejét és az alját ügyesen egybeillesztettem. Ha szemfülesek vagytok, talán észre is veszitek. majd a közepén lévő csillogó gömbökből vágtam ki lepke-szárnyakat. Az első képen látható a táska eleje, ami jobban sikerült, mint a hátulja, de így is aranyos :)



Ezt a papír táskát pedig origami módszerrel hajtogattam. Láttam egy vidót a youtube-n és onnan jött az ötlet. Elég aranyos, és úgy terveztem, hogy házilag készített bon-bonokat teszek majd bele, és kiváló ajándék lesz :)
Linkelem a videót: http://www.youtube.com/watch?v=yHtWl1cGa6I

Sok sikert: D. :)

2012. január 17., kedd

Elajándékozom

Sziasztok!
Lenne valaki érdeklődő ez iránt a pulcsi iránt? Ma csináltam, de az igazat megvallva nekem nem tetszik, ezért nem is teszem fel, hogy milyenből indult, és hogyan működtem vele. Sok időmbe tellett, mire rájöttem, hogy nekem egy kicsit szűk és nem igazán fogom hordani. Szóval ha van valaki, aki szívesen fogadna tőlem egy ajándékot, szóljon :)






És így készült: D.


2012. január 13., péntek

Fősulis elegancia

Hát ez egy szösszenet, ilyenekben mesterkedek mostanság. Felmerült a kényszerhelyzet, hogy nincs fényképezőgépem. Itt a kényszer megoldás...



Annak érdekében, hogy ne csak D töltögessen fel cuccokat.

2012. január 11., szerda

Pulcsik

Sziasztok!


Tehát, mivel közeledik a nyár, - legalábbis én nagyon remélem és hiszek benne :D - itt az ideje, hogy végre előszedjük a nyári ruhákat. (Jó, jó, talán egy kicsit előreszaladtam, de ha odabenn nagyon meleg van, és csak egy rövidujjúban bírjuk ki, akkor hasznos lehet :P). Főleg akkor a leghasznosabb, ha már nagyon unjuk a ruhatárunkat, és egy kis színt vagy változatosságot szeretnénk belecsempészni.




Tehát, ahogy említettem, szükségünk lesz régi pulcsikra. Mondjuk ezek a hugoméi voltak, és már nagyon nem kellettek neki. Ezek még átalakításra várnak, de itt van néhány ötlet, amit már kiviteleztem, hogyan is lehet feldobni egy egyszerűnek tűnő ruhadarabot.






Ez a kis rózsaszín a kedvencem. Az előzőekben említett technikával csináltam rá két kis virágot és feldobtam vele az egész pulcsit. Ebben az esetben elasztikus anyagot használtam, és ezért lettek a virágok olyanok, amilyenek. (Köszönet húgomnak a T-shirt-ért :D)






Esetleg alkalmazhatunk csipkét is. Én most erre az utóbbi időben nagyon rákaptam :) Ez a kis barnaság szintén nem az én tulajdonom volt. Húgom volt szíves ezt is odaadni :D De persze egy kis átalakításra szorult, mert a sok mosás folytán kinyúlt, ezért az oldalait szépen leszűkítettem.
Nyaklánccal feldobva még jobban mutat.






Változatosság kedvéért ez a kékség az én tulajdonom volt, és nagyon szeretem, de tényleg ráfért az a kis csipke az alján. :)






Na, ez nem is az enyém volt, és nem is a húgomé :) Ezt itt, kérem, egy second-hand-ben vettem, nagyon olcsón. Egyszerű kis trikó. Amennyire a képen látni, feldobtam csipkével, fagyöngyökkel (amik a mosás folytán kissé lekoptak - látni a before and after képeken) és még egy zöld-motívumos textillel is.
Legközelebb pedig hosszúujjúk kivitelezését mutatom be, de eddig csak egy áldozatom van, ezért szükséges lesz még egy kis idő, míg többet is legyártok :)
Remélem hasznos ötletekkel szolgáltam és sok sikert a munkához: D.

2012. január 2., hétfő

Táska készítése


Sziasztok!


Ahogy már megígértem, felteszem a képeket az egyedi és utánozhatattlan táskánkról. De mivel csalódottan tapasztaltam, hogy nincsenek képek, engedjétek meg, hogy forrásképpen azt az újságot használjam, ahonnan mi is merítettünk. Elrettentésképpen, természetesen nem az lesz a végeredmény, amit itt láttok. :)




Először is szükségünk van egy jókora darab anyagra. Nekünk ez egy farmeranyag volt, és sajnos szűkössen gazdálkodtunk belőle. Tehát, ha megfogadjátok a tanácsomat, válasszatok valami egyszerű, de ne nagyon vékony - ismétlem -, nagy darab anyagot, amiből alkothattok.



Elárulok egy titkot: ez a belseje lett volna a táskának, de mi nem alkalmaztuk. Úgy gondoltuk, hogy a farmer így is elég kemény, ha még beletuszkolnánk a belsejébe egy bélést, még rosszabb lenne... Jól gondoltuk.
Természetesen aki szeretne, nyugodtan tehet bele bélést, csak egy kicsit túlkomplikálja az életét vele, mert még nehezebb lesz vele dolgozni. De sok sikert hozzá.

Ezt a részt már alkalmaztuk: a táska száját szépen meghúztuk a következőképpen: varrtunk bele gumit. Szerintem az esetünkben túlzásokba estünk...


Majd pedig ha nagyon ragaszkodtok a béléshez, akkor íme: most kell hozzávarrni a külső anyagrészhez.

Lassanként alakul. Ezt a rész mi is aktivizáltuk: azzal az ellentéttel, hogy mi az oldalait is szépen bevarrtuk, és a táska fenekére is tettünk némi gumit.

Na, ezt a részt nem értem. Gondolom itt kell belevarrni azt a kampót, ami majd a táska fülét fogja tartani. Akinek jó a kóreai nyelvérzéke, gondolom hamarébb és sikeresebben megküzd majd ezzel a fejtörővel.

Ez lesz a táska szája. Na, ezt sem csináltuk :D

Na, és lassanként kezd kialakulni a táskácska.

Szintén kóreai nyelvészünk segítségét kérném a következő kép megmagyarázásához.

Itt pedig azt mutatja, hogyan lehet egyszerűen és hatékonyan egy kis virágot formálni a táskára. Ugyanazt az anyagot használta, de szerintem nyugodtan lehet másfajta anyagból is, és a ziherejsztű helyett oda is lehet varrni a virágot, talán úgy ott is marad.

Na, és valahogy így kéne kinéznie. Nem lepődtök meg, ha azt mondom, hogy a miénk még csak nem is hasonlít ehhez?

Tehát, itt az én táskácskám. Az előzőekben említett módon csináltam rá a virágokat. Ezeket a kis virágokat ragasztópisztollyal rögzítettem, és néhányat még cérnálval is odavarrtam. A táska fülét pedig én magam csináltam egy bizonyos csomózástechnika segítségével. Majd egyik végét ügyesen az egyik virág alá rejtettem, a másik végét pedig a táska belsejébe.
Hát, remélem így is tetszik, hogy abszolút nem hasonlít ihletőjére. Sok sikert a munkához: D.