Sziasztok!
Engedjétek meg, hogy eldicsekedjek egy eseménnyel, mely több mint egy hónapja történt. Az öcsém elsőéves fodrász, és benevezett egy versenyre a komáromi napok keretén belül. A feladat: "Az álomesküvő" és menyasszonyi frizurát kellett készítenie. És ki más lehetett volna alkalmasabb modell, mint Én :D
És akkor íme a képek: hogyan is készült a hajam. Előtte meg kell jegyezni, hogy nem kevés időmet/időnket ette meg az előkészület. Volt, hogy egész délelőttöm/délutánom ráment arra, hogy gyakorolhasson. Nem beszélve arról, hogy naponta csak kétszer, maximum háromszor csinálhatta meg a hajam, mert utána nem lehetett vele dolgozni, annyira hajlakkos volt. Elég sokszor kellett hajat mosnom ez miatt.
Ezek a fényképek már a versenyen készültek. Egy óra volt elkészíteni az álomfrizurát.


Ezek a fényképek már a versenyen készültek. Egy óra volt elkészíteni az álomfrizurát.








Nagy köszönet illeti a mesternőjét (és persze a modellt :P), mert felkészítette az öcsémet és még egy elsős diáklányt a versenyre (ő második helyezést ért el).
Csak így tovább, D. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése